Gluténmentes sajtosrúd

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
6 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 40 dkg rizsliszt
  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg reszelt (trappista) sajt
  • 1 tojás
  • 1 dl tejföl
  • 1 kk só
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 1 kisebb tojás a lekenéshez
  • ízlés szerint reszelt sajt a tetejére

Elkészítése:

A liszthez adjuk hozzá a sót, a szódabikarbónát és keverjük alaposan össze. Ezután adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat, majd kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá az egész tojást és a tejfölt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát (könnyen nyújtható tésztát kell kapnunk).

Ezután csomagoljuk be folpackba, majd tegyük be a hűtőbe legalább fél órára.

Vegyük ki a hűtőből a tésztát, majd rizsliszttel megszórt felületen nyújtsuk ki 4-5 mm vastagra. Ezután kenjük le felvert egész tojással, ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, majd vágjuk fel ízlés szerinti csíkokra.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a felcsíkozott tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb 15 perc alatt süssük szép pirosra (én légkeverésnél 170 fokon, 15 percig sütöttem).

A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni, mert melegen kissé törékeny.

Tipp:

Hűvös, száraz helyen, konyharuhával letakarva hosszabb ideig eltartható (persze csakis, ha marad belőle, mert nagyon eteti magát).