Csirkeszárny fűszeres-paprikás lisztben sütve

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkeszárny
  • kb 10 dkg liszt
  • 1 tk pirospaprika
  • 1 tk füstölt pirospaprika
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt színes bors (ízlés szerint)
  • 1 tk csirke fűszerkeverék
  • 1 késhegynyi szerecsendió (el is hagyható)
  • kb 5 dl étolaj a sütéshez

Elkészítése:

A csirkeszárny végeit vágjuk le, alaposan mossuk meg, csepegtessük le, ízlés szerint sózzuk és tegyük félre legalább fél órára (a levágott végeket belefőzhetjük pl egy levesbe).

A liszthez adjuk hozzá a pirospaprikát, az őrölt színes borsot, a fűszerkeveréket és a szerecsendiót, majd keverjük össze. Ezután alaposan forgassuk bele az előzőleg besózott csirkeszárnyat.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd helyezzük bele a csirkeszárnyakat, fedjük le, mérsékeljük a hőfokot, és süssük a húst kb 15 percig (közben fordítsuk át a húst).

Ezután vegyük le a fedőt, emeljük a hőfokot, majd süssük a húst szép pirosra, ropogósra (közben többször fordítsuk át a húst, hogy ropogósra süljön mindkét oldala).

Tipp:

Tálaláskor ízlés szerinti körettel, vagy vegyes savanyúsággal, csemegeuborkával kínáljuk. Jól illik hozzá pl. a krumplipüré vagy éppen a gombás rizs. A hús ízletes és puha, kívül pedig jó ropogós.