Harcsafilé borzas bundában

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
50 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 50 dkg harcsafilé (afrikai vagy szürkeharcsa)
  • ízlés szerint só

A burgonyás masszához:

  • 3 közepes nagyságú burgonya
  • 4 tojás
  • 6 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál hal fűszerkeverék
  • 1 mokkáskanál bors
  • 1 mokkáskanál só
  • 3 evőkanál tejföl
  • 5 dkg apróra vágott petrezselyem
  • 10 dkg liszt a panírozáshoz
  • ízlés szerint őrölt só
  • ízlés szerint őrölt bors

Sütéshez:

  • étolaj

Elkészítése:

A halfilét közepes vastagságú csíkokra vágjuk fel, majd sózzuk le.

A lisztben keverjük el a fűszereket, majd adjuk hozzá a tojásokat, a tejfölt és a lereszelt, levétől kinyomkodott burgonyát. Keverjük össze az egészet. Sűrű masszát kell, hogy kapjunk. Ha híg lenne, akkor keverjünk bele kevés lisztet.

A harcsa csíkokat forgassuk meg lisztben, majd mártsuk bele a burgonyás masszába. Bő forró olajban süssük pirosra 5-6 perc alatt a halat.

Ízlés szerint tálaljuk bármilyen körettel vagy csak valamilyen mártogatóssal és citrommal.