Karfiollevél krémleves

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
50 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb karfiol zsenge levelei (kb 80 dkg-1 kg közötti egész karfiol levelei)
  • 5-7 kisebb karfiolrózsa
  • 15 dkg burgonya
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 kiskanál kakukkfű
  • 1 evőkanál házi vegeta
  • 2 dl tejszín
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors

Tálaláshoz:

  • ízlés szerint karfiol rózsa

Elkészítése:

A karfiolról szedjük le a zsenge leveleit. A levelek vastag ereit távolítsuk el. A leveleket vágjuk kisebb darabokra. A levelek mellé rakjunk egy nagyobb tálba pár darab kisebb karfiol rózsát is. Mossuk át jó alaposan.

A meghámozott és felaprított hagymát dinszteljük meg kevés zsiradékon, majd adjuk hozzá a kakukkfüvet, a leveleket, a karfiol rózsát és a burgonyát. Adjunk hozzá 2 liter folyadékot, vegetát, majd sózzuk, borsozzuk. Ez lesz a leves alapja.

Főzzük puhára a zöldségeket, majd a karfiol rózsákat szedjük ki egy külön tányérra. A karfiol rózsákat egy serpenyőben grillezzük meg a tálaláshoz.

Adjuk a leves alaphoz a tejszínt, majd turmixoljuk le. Ízesítsük sóval, borssal. Az elkészült levest a grillezett karfiol rózsával tálaljuk.

Tipp:

Ha friss, egész karfiolt veszünk, a zsenge levelekből finom krémleves készíthető. A karfiol rózsákból ízlés szerint készíthetünk bármilyen ételt.