Lecsós pulykarolád

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
65 perc
Mennyiség:
5 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók 2-3 személyre:

  • 4 nagyobb szelet pulykamellfilé
  • 10 dkg vékonyra szeletelt füstölt, nyers sonka
  • 10 dkg sajt
  • só, őrölt bors

Lecsós mártáshoz:

  • 1 fej hagyma
  • 4 paprika
  • 2 paradicsom
  • 1 kiskanál sűrített paradicsom
  • só, bors, pirospaprika
  • 1 kiskanál étkezési keményítő
  • kevés petrezselyem

Elkészítése:

A hússzeleteket megmossuk, majd szárazra töröljük és kissé kiklopfoljuk. Így kapunk majd 4 hatalmas hússzeletet.

A húsokat sózzuk, borsozzuk, majd rátesszük először a sonka szeleteket, utána pedig a sajtszeleteket is. Szorosan feltekerjük a húsokat, majd félbevágjuk a tekercseket és sonkaszerűen megkötözzük egy zsineggel.

Egy lábosban kevés olajat forrósítunk és megdinszteljük rajta az aprított hagymát. Ha üvegesre párolódott a hagyma, rákarikázzuk a paprikát és a paradicsomot is. Ízesítjük a lecsót a sűrített paradicsommal, sóval, fűszerpaprikával és borssal. Felöntjük egy bögre vízzel és beletesszük az előzőleg elkészített húsroládokat.

Lefedve, lassú tűzön megfőzzük az ételt. Mikor megfőtt, kivesszük a lecsóból a húst, eltávolítjuk róla a zsineget, ferdén felszeleteljük és melegen tartjuk.

A lecsót botmixerrel pürésítjük és behabarjuk egy kevéske vízben elkevert keményítővel. Beforraljuk és máris tálalhatjuk az ételt.

A párolt tarhonyára merjük a szószt és a tetejére ültetjük a hústekercseket. Petrezselyemmel megszórva díszítjük.