Hozzávalók:
Elkészítése:
A pulykamellet vágjuk fel kisebb kockákra. A brokkolit szedjük rózsáira. A sárgarépát pucoljuk meg és vékonyan karikázzuk fel. A hagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk félbe és vágjuk fel vastagabb csíkokra.
A wokba (vagy serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felkockázott pulykamellet és süssük fehéredésig.
Ezután adjuk hozzá a brokkolit és a sárgarépát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd öntsük fel a borral (vagy vízzel).
Forgassuk alaposan össze, majd fedjük le a wok-ot és pároljuk félpuhára. Ezután adjuk hozzá a felcsíkozott hagymát, majd pároljuk tovább.
Amikor a zöldségek roppanósra párolódtak, vegyük le a fedőt és hagyjuk hogy a leve szinte teljesen elpárologjon (mivel nagyon kevés lé van alatta, így ez csak pár perc).
Közben a tasakon lévő utasítás szerint főzzük meg a rizst, majd ízlés szerint sózzuk.
Tálaláskor a rizs tetejére kanalazzuk rá a zöldséges pulykamellet, majd úgy kínáljuk.