Hozzávalók egy kb 20*30 cm-es tepsihez:
Tészta:
Töltelék:
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit jól összegyúrjuk, majd 1-1,5 cm vastagságúra nyújtjuk. Ha nincs kedvünk nyújtani, egy közepes tepsibe kézzel is “belenyomkodhatjuk”.
A tésztát villával megszurkáljuk, közben összekeverjük a túrótölteléket is. A mazsolát előtte narancslé és rum keverékében áztatjuk jó 20 percig.
A tésztát előmelegített sütőben sütjük 170 fokon kb 20 percig. Figyeljünk rá, nehogy megégjen! Hagyjuk teljesen kihűlni.
Mikor kihűlt, kenjük meg sárgabarack lekvárral és egyenletesen oszlassuk el rajta a túrótölteléket is. Most már nekiláthatunk a tojáshab elkészítésének.
Ehhez a tojások fehérjéből és 10 dkg cukorból kemény habot verünk. A maradék 20 dkg cukrot kevés vízzel (kb 0,5 dl) felfőzzük, vagyis szirupot főzünk. Ezt a szirupot öntjük a fehérje habra és ezzel együtt ismét kemény habbá verjük.
Ezt a mázat tesszük a túró tetejére és kenőkéssel simára elkenjük. Villával hullámokat is rajzolhatunk rá, tetszés szerint. Ezúttal viszont és habzsákból csíkoztam a lekváros részt.
A süteményt 80-100 fokos sütőbe toljuk nagyjából 25-30 percre. Nem sütjük tovább, hanem csak szárítjuk!