Gluténmentes savanyú káposztás pogácsa

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
6 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók kb 20 db pogácsához:

  • 30 dkg Schär Mix B liszt
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 1 dl tej
  • 1 tk cukor
  • 1 tojás (nagy)
  • 10 dkg savanyú káposzta
  • 1 tk só
  • 2 csipet őrölt fehér bors
  • 3 dkg olvasztott vaj
  • 1 kisebb tojás a lekenéshez

Elkészítése:

A savanyú káposzta levét nyomjuk ki, majd vágjuk fel apróra. A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.

A langyos, cukros tejbe morzsoljuk bele az élesztőt, majd pár perc alatt futtassuk fel.

A lisztet keverjük össze a sóval és az őrölt borssal, az apróra vágott savanyú káposztával, majd csináljunk a közepébe egy mélyedést.

Ezután öntsük a mélyedésbe a felfuttatott élesztőt, adjuk hozzá az olvasztott és visszahűtött vajat, végül az egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát (szükség esetén egy kevés tejet, vagy egy kevés lisztet adhatunk még hozzá, hogy egy könnyen nyújtható, sima tésztát kapjunk).

Az összegyúrt tésztát tegyük egy lisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen, egy óra alatt kelesszük a duplájára.

Amikor a tészta megkelt, borítsuk ki lisztezett felületre, nyújtsuk ki kb ujjnyi vastagra, szúrjuk ki egy kb 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval, majd sodorjuk meg a két tenyerünk között (a leeső tésztát szintén gyúrjuk össze, nyújtsuk ki és szúrjuk ki a pogácsaszaggatóval).

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, helyezzük rá egymástól kicsit távolabb a pogácsákat, majd takarjuk le egy konyharuhával és szobahőmérsékleten kelesszük újra 30 percig.

Újrakelesztés után kenjük le a pogácsa tetejét felvert egész tojással mielőtt betennénk a sütőbe (arra figyeljünk, hogy a pogácsa oldalát ne kenjük le tojással, mert akkor nem fog megemelkedni).

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél magasabb hőfokon süssük 20-25 perc alatt készre.

Tipp:

A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni. A pogácsa tésztája könnyű, puha, és a savanyú káposzta jól érződik benne.