Spenótos-sonkás óriás calzone

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 1 cs pizzatészta
  • 20 dkg spenót
  • 15 dkg mascarpone
  • 1 ek tejföl (20 %-os)
  • 15 dkg gépsonka (vagy kolbász, szalámi..)
  • só (ízlés szerint)
  • 2 csipetnyi őrölt fehér bors
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • 1 tojás

Elkészítése:

A spenótot alaposan mossuk meg, majd enyhén sós, szódabikarbónás vízben főzzük pár percig. Ezután tegyük egy szűrőbe, alaposan csepegtessük le, majd amikor már kihűlt, kicsit nyomkodjuk meg és vágjuk fel apróra.

A vékonyra szeletelt gépsonkát vágjuk fel ízlés szerint kisebb kockákra.

A mascarponéhoz adjuk hozzá a tejfölt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd keverjük alaposan össze.

Ezután először keverjük hozzá az előzőleg megfőzött és apróra vágott spenótot, a tojássárgát, majd a felkockázott gépsonkát is (közben kóstoljuk és ha szükséges ízesítsünk utána).

A pizzatésztát tekerjük ki a papírból, majd az egyik felére kanalazzuk rá a tölteléket. Ezután kenjük le körbe a tészta szélét tojásfehérjével, majd hajtsuk rá a töltelékre az üresen maradt tésztarészt.

Ezután a tésztaszélét alaposan lenyomkodjuk le, majd összecsippentsük össze, hogy sütés közben ne nyíljon majd szét (én a szélét először lenyomkodtam, majd kicsit felhajtottam és utána csíptem össze).

A megtöltött tésztát ezután helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, majd kenjük le tojásfehérjével.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon süssük 25-30 perc alatt szép pirosra (én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem).

Tipp:

A sütőből kivéve, hagyjuk kicsit hűlni, majd vágjuk félbe és úgy kínáljuk.