Áfonyás-mandulás brownie

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
70 perc
Mennyiség:
6 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók egy 20*30 cm-es tepsihez:

  • 30 dkg áfonya
  • 7 dkg szeletelt mandula
  • 35 dkg csokoládé (70 %-os)
  • 15 dkg vaj
  • 2 tojás (nagy)
  • 10 dkg kristálycukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 3 dkg étkezési keményítő
  • 1 tk sütőpor (púpozott)
  • 15 dkg liszt

Elkészítése:

Az áfonyát alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd papírtörlővel töröljük szárazra (ízlés szerint fagyasztott áfonyát is használhatunk).

A felszeletelt mandulát tegyük egy serpenyőbe, majd állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt pörköljük világos zsemle színűre. Ezután öntsük ki egy tányérra, majd hűtsük ki teljesen (vigyázzunk, mert nagyon hamar megég!!!).

A csokoládét vágjuk fel kisebb kockákra, majd tegyünk belőle félre 15 dkg-ot.

A maradék csokoládét a vajjal együtt tegyük egy serpenyőbe, és állandó kevergetés mellett olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.

A keverőtálba tegyük bele a kristálycukrot és a vaníliás cukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat és robotgéppel keverjük jó habosra.

Ezután adjuk hozzá a visszahűtött csokoládés-vajas keveréket, és keverjük alaposan össze.

A lisztet keverjük össze a sütőporral és az étkezési keményítővel, majd szitáljuk hozzá a keverékhez és szintén keverjük össze, hogy egy sima masszát kapjunk.

Ezután fakanállal először keverjük hozzá az előzőleg megpörkölt mandulát és a félretett, apróra vágott 15 dkg csokoládét, majd az áfonyát is.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen kanalazzuk bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt addig süssük hogy a teteje már szépen megsüljön, a belseje viszont még egy kicsit puhább legyen (én légkeverésnél 170 fokon, 35 percig sütöttem).

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra és hűtsük ki teljesen.

Tipp:

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint kínálhatjuk langyosan is pl. egy gombóc vaníliafagyival, vagy egy kanál savanykásabb lekvárral.