Stefánia sajttal és baconnel

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
90 perc
Mennyiség:
5 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált sertéshús
  • 1 csomag szeletelt bacon
  • 15 dkg sajt
  • 1 darab zsemle
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • só, bors ízlés szerint
  • ételízesítő
  • csipet őrölt szerecsendió
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál olaj

Elkészítése:

A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk fel apróra és egy evőkanál olajon pirítsuk meg, majd hűtsük ki.

A zsemlét öntsük fel vízzel, majd amikor megszívta magát alaposan nyomkodjuk ki.

A húshoz adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, a vöröshagymát, a préselt fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a csipetnyi szerecsendióval, majd keverjük jól el, adjuk hozzá az egész tojást és alaposan gyúrjuk össze a masszát.

Egy nagyobb darab sütőpapírt vagy folpack fóliát terítsünk ki az asztalon, majd kb. egy cm vastagságúra lapogassuk el rajta a húst, majd közvetlenül a massza egyik végéhez fektessük le a bacon szeleteket.

Ezután a sajtot nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, szórjuk rá a húsra, majd a fólia segítségével kezdjük el feltekerni, úgy hogy a bacon szeletekhez érve folytassuk a feltekerést.

Egy tepsit béleljük ki sütőpapírral, helyezzük rá a baconba tekert hústekercset, majd fedjük le sütőpapírral a tepsit.

Helyezzük be az előmelegített sütőbe és közepes hőmérsékleten pároljuk kb 45 percig. majd vegyük le a fóliát és süssük tovább míg szép színű lesz.

Amint kihűlt szeletelhetjük is.