Hozzávalók:
Elkészítése:
A krumplit héjában megfőzzük, majd kihűtjük. Ha kihűlt, akkor meghámozzuk és szeletekre vágjuk.
A paprikákat, a hámozott hagymákat és a paradicsomokat szeleteljük.
A szalonnát is felszeleteljük, majd egy sütőbe tehető edényben kiolvasztjuk a zsírját. A pörcöt kiszedjük és félretesszük.
A visszamaradt zsiradékba tesszük a húsokat, majd sózzuk és borsozzuk, majd mikor az egyik oldalára kéreg pirul, akkor megfordítjuk és a másikra is kérget sütünk, közben a felül lévő oldalát sózzuk és borsozzuk. Mielőtt elkészülne a hús, előtte hozzáadjuk a fokhagymát és azzal is pirítjuk kicsit.
A húsokat kiszedjük és félretesszük, majd jöhet is a rétegezés.
A visszamaradt szaftra tesszük a krumpli felét, majd alaposan megsózzuk. Erre tesszük a paradicsomot, majd a paprika és hagyma felét. Erre jön a maradék krumpli, jól megsózzuk, majd a maradék paprika és hagyma. A tetejére rásorakoztatjuk a húst, majd mindegyik szeletet megkenjük alaposan tejföllel, rászórjuk a félretett pörcöt és megszórjuk sajttal.
200 fokos sütőben kb 35-40 perc alatt szép aranybarnára sütjük.