Csirkés alfredo

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
8 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkemell filé
  • 30 dkg spagetti tészta
  • 50 dkg gomba
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 8 dl tejszín (főző vagy 30 %-os habtejszín)
  • só, bors
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld
  • olaj
  • 1 ek vaj
  • szerecsendió

Elkészítése:

A tésztát a szokásos módon főzzük meg, majd szűrjük le.

A húst vágjuk kockákra. A hagymákat hámozzuk meg, majd a megmosott gombával együtt aprítsuk fel.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk olajat, majd pirítsuk meg rajta a húst. Ha már szép piros, akkor szedjük ki és tegyük félre.

A serpenyőbe, ha szükséges, öntsünk kevés olajat, adjuk hozzá a vajat, majd dinszteljük meg rajta a vöröshagymát. Ekkor adjuk hozzá a gombát és addig pirítsuk, amíg összeesik és a leve elfő. Ekkor adjuk hozzá a felaprított fokhagymát és kicsit ezzel is pirítsuk.

Öntsük fel a tejszínnel és tegyük bele a húst is. Tegyük hozzá a felparított petrezselyemzöldet és keverjük el. Kb 10 percig forrljuk együtt. Közben sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a szerecsendiót is.

Ekkor beletesszük a tésztát, összekeverjük, majd fedővel lefedjük és 10 percig állni hagyjuk, majd tálaljuk.