Stefánia szelet pulykahúsból

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
70 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 60 dkg pulykacomb
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 3 zsemle
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 7 tojás
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors

Elkészítése:

Tegyük fel főzni a tojásokat hideg vízben és főzzük keményre. Amíg a tojások főnek, a kétféle hagymát kevés zsiradékon dinszteljük meg, majd keverjük bele a paprikát. Rakjuk félre hűlni a hagymás keverékünket. Áztassuk be a kisebb darabokra tépkedett zsemléket hideg vízbe.

Daráljuk le a pulykahúst és a kinyomkodott zsemléket, majd adjuk hozzá az apróra vágott petrezselymet. Ízesítsük sóval, borssal végül adjuk hozzá a hagymás keveréket a húshoz és jól keverjük össze.

A megfőtt tojások végeit vágjuk le és a levágott végeket aprítsuk össze, majd keverjük össze húsos masszával. A sütőformát béleljük ki sütőpapírral, majd a hús felét rakjuk bele. A tojásokat rakjuk a hús tetejére úgy, hogy kicsit nyomkodjuk bele a húsba. A tojásokat fedjük be a maradék hússal.

Előmelegített sütőben 170 C° kb 50-55 perc alatt süssük készre. Ízlés szerint tálaljuk bármilyen körettel.