Húspogácsa töltve

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
70 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 70 dkg darált marhahús
  • 10 dkg reszelt vörös cheddar
  • 1 kiskanál füstös BBQ por
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 szelet bacon
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa

Töltelékhez:

  • 15 dkg babkonzerv
  • 10 dkg vörös cheddar
  • 4 fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál BBQ mártás
  • 1 chili paprika apróra vágva
  • 4 tojás
  • 4 szelet bacon a körbetekeréshez

Elkészítése:

A hagymát és a fokhagymát dinszteljük meg. A bacon szeleteket süssük ropogósra, majd vágjuk kisebb kockára.

Állítsuk össze a fasírtmasszánkat: adjuk a húshoz a fűszereket, a sajtot, a bacont és a dinsztelt hagymát, a zsemlemorzsát végül a BBQ mártást.

Keverjük össze, majd kóstoljuk meg és ha még szükséges ízesítsük sóval, borssal.

A masszából formázzunk vizes kézzel nagyobb pogácsákat, majd a belsejébe egy kanál segítségével készítsünk mélyedést. Tekerjük körbe baconnal, amit egy fogvájóval rögzítsünk, hogy sütés közben ne essenek le.

A hagymát dinszteljük meg kevés zsiradékon. A babot keverjük össze a sajttal, hagymával az apróra vágott chili paprikával, végül keverjük bele a BBQ mártást.

A húspogácsa mélyedéseit töltsük meg a babbal. Sűtőpapírral bélelt tepsibe rakjuk a pogácsákat. Előmelegített sütőben 180 C°-os sütőben 25-30 percig süssük, majd vegyük ki a sütőből.

Készítsünk kis mélyedést mindegyik tetejére, majd üssünk rá egy-egy tojást. Tegyük vissza a sütőbe további 10 percre, amíg a tojások megsülnek.