Hozzávalók:
Elkészítése:
Előkészítjük a tölteléket. A sonkát apró kockára vágjuk, egy serpenyőben egy kávéskanál vajon megpirítjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A sajtot lereszeljük, az újhagymát a zöldjével együtt felkarikázzuk, a petrezselyemzöldet durvára vágjuk.
Egy nagy keverőtálban elektromos habverővel habosra kavarjuk a puha vajat a sóval, a cukorral, majd egyesével beledolgozzuk a tojásokat. Szép lassan hozzáöntjük a tejszínt, a joghurtot, a citromlevet, végül belekeverjük az őrölt köményt és borsot is.
Összekeverjük a lisztet a sütőporral és beledolgozzuk a vajas alapba, most már fakanállal. Végül eloszlatjuk benne a tölteléket is.
Egy vagy két szögletes formát papírral kibélelünk, belesimítjuk a tésztát és 180 fokra előmelegített tepsiben 30-40 perc alatt megsütjük.
Csak akkor szeleteljük, ha kihűlt.