Labancpecsenye

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
20 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 1 kg karaj szeletelve
  • 20 dkg (trappista) sajt
  • 10 szelet füstölt sonka
  • ízlés szerint só
  • 3 evőkanál mustár
  • ízlés szerint bors
  • 3 evőkanál (teljes kiőrlésű) búzaliszt
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • 2 evőkanál napraforgó olaj

Elkészítése:

A hússzeleteket kissé kiklopfoljuk, sózzuk és megszórjuk borssal, majd mindkét oldalán bekenjük mustárral. Hűtőbe tesszük egy órára.

Közben feldaraboljuk a sajtot.

Egy kisebb tálban összekeverjük a lisztet a fűszerpaprikával. Készítsünk elő egy szilikonpapírral bélelt tepsit is.

A hússzeletekre fektetünk egy szelet sonkát és sajtot, majd félbehajtjuk és megtűzzük. Megforgatjuk a paprikás lisztben és egymás mellé fektetjük a tepsiben.

Tetejüket meglocsoljuk 2 evőkanál olajjal, enyhén megszurkáljuk és 25 perc alatt pirosra sütjük 190 fokra előmelegített sütőben.

Rizs vagy steak burgonya kíséretében kínáljuk.