Szalvétagombóc

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
40 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Olcsó

Hozzávalók:

  • 35 dkg szikkadt kenyér
  • 4 dkg vaj
  • 1 ek olaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 2 kis méretű tojás
  • 1,5 dl tej
  • 2 ek zabpehely
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

Elkészítése:

A kenyeret kis kockákra vágjuk és forró sütőben megpirítjuk.

Egy serpenyőbe olajat, majd vajat rakunk és megdinszteljük az apróra vágott hagymát és a finomra aprított petrezselyemzöldet, majd hozzáadjuk a pirított kenyeret.

Egy tálba rajuk a kenyeret. Feltörjük a tojásokat, ráöntjük a tejet és jól összekeverjük, hozzáadjuk az egyik evőkanál zabpelyhet, majd a hagymás kenyérre öntjük és jól összedolgozzuk.

Egy tiszta konyharuhát (vagy más vékony vásznat) meghintünk a maradék zabpehellyel és a masszát rárakjuk, rúd alakúra formáljuk és szorosan feltekerjük a konyharuhával. A henger két végét elkötjük.

Egy lábasban enyhén sós vizet forralunk, ebbe tesszük a párolóedényt és ráfektetjük a kenyeres rudat. Kb 25-30 percig hagyjuk a fedő alatt, közben egyet-egyet fordítunk rajta.

Ha megfőtt, kivesszük a vízből, kicsit hagyjuk hűlni, majd kitekerjük a konyharuhából.

Szeletelve adjuk bármilyen szószos hús, vadas mellé köretnek.