Hortobágyi húsos palacsinta

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
90 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 1 kg darált hús (sertéslapocka)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • étolaj
  • kb. 3-4 ek liszt
  • 450 g tejföl
  • 30 dkg sajt (trapista)
  • fűszerpaprika őrlemény
  • őrölt bors (ízlés szerint)
  • ételízesítő (ízlés szerint)

Elkészítése:

Kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, utána rászórjuk a fűszerpaprikát, majd hozzáadjuk a darált húst. Kevergetve kicsit megpirítjuk a húst, majd bő vízzel felöntjük. Azután beletesszük a fűszereket, a sót, őrölt borsot és az ételízesítőt. Kb 1 órát főzzük, de ügyeljünk arra, hogy jó sok szaftja maradjon.

Közben míg fő a pörkölt szokásos módon kisütjük a palacsintákat.

Miután megfőtt a pörkölt, behabarjuk. A 4-5 evőkanál tejfölt összekeverünk 3-4 evőkanál liszttel, majd pár kanállal a forró szaftból teszünk hozzá, csomómentesen összekeverjük és végül belekeverjük a pörköltbe. Pár percig összefőzzük, kicsit besűrítjük.

A húst leszűrjük a levétől (a szaftját tegyük félre, mert szükségünk lesz rá!).

A következő módon megtöltjük a palacsintákat: a palacsinta közepét megkenjük tejföllel, majd megszórjuk reszelt sajttal, végül pár kanállal teszünk rá a leszűrt pörköltből. A palacsinta jobb és a bal oldalát kissé ráhajtjuk, majd alulról kissé szorosan feltekerjük.

Egy tepsiben szép sorban egymás mellé rakosgatjuk a megtöltött palacsintákat. Mindegyik palacsinta tetejét jól lelocsoljuk a szafttal, megkenjük tejföllel és végül megszórjuk reszelt sajttal.

Sütőbe betesszük pár percre, hogy a sajt a tetejére ráolvadjon.

Tálalás előtt a szafttal jól locsoljuk meg még a palacsintákat!