Kolbász sütőtökkel, hagymával, mustárszósszal

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
75 perc
Mennyiség:
3 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 6 db debreceni (vagy fűszeres kolbász)
  • 50 dkg sütőtök cikkekre vágva
  • 3 nagyobb lila hagyma
  • 1/2 marék friss zsálya
  • frissen őrölt színes bors
  • 1 dl étolaj
  • 1 tk liszt
  • 1-1,5 dl erőleves
  • 2 ek magos dijoni mustár

Elkészítése:

A sütőtököt pucoljuk meg, majd vágjuk fel vékonyabb cikkekre. A lila hagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vágjuk fel kicsit vastagabb csíkokra.

Egy tepsibe öntsük bele az olajat, majd tegyük bele a kolbászt. (villával kicsit böködjük meg)

Ezután helyezzük köré a cikkekre vágott sütőtököt és a lila hagymát, majd szórjuk meg a zsályával és frissen őröljünk rá színes borsot.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süsük kb. 40 perc alatt szép pirosra.

Amikor készre sült, vegyük ki a sütőből és szedjünk ki 2-3 evőkanál zsiradékot egy serpenyőbe, majd tegyük vissza a kikapcsolt sütőbe, és tálalásig tartsuk melegen.

Hevítsük fel a zsiradékot, majd szórjuk meg a liszttel, és kevergetve pirítsuk pár pillanatig. Ezután öntsük fel a erőlevessel, adjuk hozzá a magos mustárt, majd keverjük simára. Végül kevergetve főzzük pár percig, hogy egy sima szószt kapjunk.

Közben ízlés szerint készítsünk mellé köretet. Én krumplipürét készítettem, mert szerintem az illik hozzá a legjobban.

Tálaláskor kanalazzuk a tányérra a krumplipürét, és helyezzük mellé a sült kolbászt és a zöldségeket, majd locsoljuk meg a szósszal, és úgy kínáljuk.