Mogyorós csók

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
12 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:

  • 3 tojásfehérje
  • csipet só
  • 15 dkg darált (pörkölt) török mogyoró
  • 15 dkg átszitált porcukor
  • 3 evőkanál finomliszt

Elkészítése:

A sütőt előmelegítjük 150 fokra. (Mivel a csókok 2 tepsin férnek csak el, légkeverést használok.)

Közben elkezdjük habbá verni a tojásfehérjéket a csipet sóval. Amikor már kezd fehéredni, habosodni, apránként hozzáadjuk a porcukrot és egészen addig verjük, míg szép, fényes, alig folyós, ragacsos habot kapunk.

Ezután a lisztet összekeverjük a darált mogyoróval és óvatosan a habhoz keverjük (ezt már csak falapát vagy spatula segítségével!).

Mikor ezzel is megvagyunk, habzsákba vagy zacskóba (aminek levágjuk kicsit a sarkát) töltjük a masszát és kerek halmokat nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól távolabb – kicsit ugyanis szétterülnek sülés közben.

10 percig 150 fokon, majd 100 fokra mérsékelve a hőmérsékletet, további 25 percig sütjük, szárítjuk. Amikor készen vannak, a sütőben, a tepsin hagyjuk kihűlni a csókokat.

Tipp:

A darált mogyorót le lehet cserélni dióra, vagy akár mandulára is. Finomabb, ha a magvakat előtte megpirítjuk egy kicsit. Igazán különleges ízt kölcsönöz majd a csókoknak.

Ha a mogyorót durvábbra és nem porrá daráljuk, kellemes rágcsálnivalókra bukkanhatunk fogyasztás közben.

Könnyebb a masszát a habzsákba/zacskóba tölteni, ha beleállítjuk egy pohárba, kihajtjuk a széleit a pohár szájára, és úgy kanalazzuk bele a tojáshabos-mogyorós keveréket.

Nagyon figyeljünk, hogy semmi esetre se süssük tovább a csókokat a megadott időnél, mert nagyon könnyen kiszáradnak és akkor törnek, nem pedig csak roppannak.