Csirkés baconös alagút

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
120 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:

  • 0,5 kg csirkemellfilé
  • kb. 20 dkg szeletelt bacon szalonna
  • kb. 1 – 1,5 dl tejföl
  • 2-3 ek liszt
  • 2 tojás
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyemzöld, vagy 2 ek szárított
  • kb. 20 dkg reszelt trappista sajt
  • só-, bors ízlés szerint

Elkészítése:

Az őzgerinc formát kibéleljük a baconnel, a szeleteknél legyen egy kis átfedés, és a széletek felváltva lógassuk ki jobb és bal oldalon. A csirkemellet kis kockákra vágjuk és ízesítjük sóval, borssal ízlés szerint.

A tojásokat villával összekeverjük, picit megsózzuk, majd belekeverjük a tejfölt, a lisztet, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát és a reszelt sajtból egy marékkal. Végül a húskockákat is hozzáadjuk.

A maradék reszelt sajtot kétfelé elosztjuk. Az egyik felét a baconnel kibélelt formába tesszük. Erre kanalazzuk a hústölteléket, majd a maradék sajt következik szépen elosztva a tetején.

Végül a kilógott baconszeleteket is ráhajtogatjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, az őzgerinc formát egy nagyobb tepsibe helyezzük, és kb. 1 óra alatt szép pirosra sütjük.

Ezután a tepsibe sütőpapírt helyezünk, és a rudat óvatosan ráfordítjuk a formából, hogy a másik fele is pirosra süljön.

Visszahelyezzük a sütőbe és kb. 20 perc alatt készre sütjük. Picit várunk vele, hogy szépen szeletelhető legyen. Burgonyapürével és házi vegyes savanyúsággal tálaltam.