Túrófánk

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
20 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Olcsó

Hozzávalók:

  • 2 személyre
  • 25 dkg tehéntúró
  • 4 evőkanál kristálycukor
  • 6 púpozott ek finomliszt
  • 1 tk sütőpor
  • 2 db tojás

A sütéshez:

  • étolaj

Elkészítése:

A fenti hozzávalókat összekeverjük. Először a tojásokat a cukorral, a túróval, majd a sütőporral elkevert liszttel.

Az étolajat felforrósítjuk, majd közepes lángra vesszük.

A túrós masszából fél evőkanálnyival veszünk ki, ebből vizes kézzel gombócokat formázunk. Nem kell nagyobbat, mert sütés közben nagyra megnő.

Sütés ideje 4-5 perc mindössze.

Annyi étolajat tegyünk a serpenyőbe, hogy a fánkunk magától megtudjon fordulni, úgy két ujjnyit.

Közben forgassuk, csökkentsük a hőmérsékletet, egy kicsit félre is húzhatjuk a gázról.

Vigyázzunk meg ne égjen, de átsüljön.

Papírtörlőre szedjük, egymásra ne tegyük a fánkokat melegen, mert összenyomódnak.

Ez az adag 2 részben sült ki.

Porcukorral hintve, finom házi baracklekvárral kínáltam.

Tipp:

Leves után a második,olyan finom,pehelykönnyű fánkokat sütöttem,mindössze 20 perc alatt kész volt.
Csak összekeverni,nem kell pihentetni.