Almarózsa

Nehézségi szint:
Nincs adat
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Nincs adat

Hozzávalók:

  • 2 csomag (2 x 400 g) leveles tészta
  • 4 db piros héjú alma
  • kb. 5 ek sárgabarack lekvár
  • 1 ek vaj
  • 1 db citrom
  • 1-2 ek fahéj
  • 1 tk porcukor

Elkészítése:

A megmosott almát először félbevágjuk, magházát eltávolítjuk, majd egy éles késsel vagy uborka szeletelővel lehelet vékony szeletekre vágjuk. Egy jénai tálba vizet öntünk, ebbe tesszük az almaszeleteket.

A citrom levét ráfacsarjuk, majd a tálat 1-2 percre a mikrohullámú sütőbe tesszük. (Azért fontos a citrom, hogy ne barnuljon meg az alma, valamint az ízének is jót tesz, hogy savanykás lesz.)

A megpuhult almaszeleteket egy szűrőedényben alaposan lecsepegtetjük.

Egy másik kis tálkába kevés vízzel higítsuk fel a lekvárt. A leveles tésztát kissé kinyújtjuk és csíkokat vágunk belőle. A csíkok felületét kenjük át a híg lekvárral, és a csíkok felső részére sorakoztassuk szép sorban az almaszeleteket, úgy hogy a piros héjával kiadja majd a rózsa mintáját. Az almaszeletek tetejét fahéjjal megszórjuk,majd a tésztacsík alsó, szabadon maradt részét hajtsuk rá az almára.

Az így kapott almával töltött tésztacsíkot tekerjük fel. Végeredményképpen csodálatos rózsaformát kapunk, amit a muffin sütőforma kivajazott mélyedésébe teszünk. A műveletet megismételjük, ameddig az alapanyagok el nem fogynak.

Ezután 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 30 perc alatt készen vannak a pompás süteményeink. Porcukorral megszórva, frissen tálaljuk.

Tippek:

Az almarózsa titka a szép, egyenletes almaszeletek.
Almarózsával akár tortát is díszíthetünk, ilyenkor tészta nélkül kell felcsavarni a megpuhított almaszeleteket, majd megsütni.