Hozzávalók:
Tészta:
Feltét:
Elkészítése:
Először is elkészítjük a tésztát. Összekeverjük egy tálban a lisztet, instant élesztőt cukrot, sót, majd egy kis mélyedést vájunk a lisztbe és beletesszük az olajat és a vizet, majd jól összedolgozzuk. Ha kész konyharuhával letakarva kelesszük 1 órán át meleg helyen.
Közben a csirkemellet apró kockákra vágjuk és serpenyőben jól megpirítjuk, hozzáadjuk a kockákra vágott kaliforniai paprikát kukoricát és babot, jól összefőzzük és félretesszük. A sajtot lereszeljük, a hegyes erős paprikát felkockázzuk.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra, alul-felül sütésesre.
Ha megkelt a tészta szépen elkezdjük kinyújtani, célszerű már abba a tepsibe, amiben sütni szeretnénk, kicsit kiolajozzuk a tepsit, majd kézzel óvatosan kinyújtjuk.
Villával megszurkáljuk, 5 percre betesszük a sütőbe.
Ha kivettük hagyjuk 5 percet hűlni, majd rákenjük a pizzakrémet, szalámit, a csirkés keveréket, hegyes erős paprikát, majd bőven megszórjuk sajttal.
Betesszük a sütőbe 20-25 perc alatt megsütjük.
Jó étvágyat!
Ebbe a receptbe az a jó, hogy a pizzánkat úgy állítjuk össze ahogy nekünk tetszik épp ami van a hűtőben! Tejfölös csípős alappal, bármivel elkészíthető, kinek mi az ízlése és épp mi van a hűtőben.