Gombás-boros nyúlcombok

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
100 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:

  • 4 nyúlcomb
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg kenyérszalonna
  • 1 ek olaj
  • 20-25 dkg gomba
  • 2 dl tejföl
  • 2 dl fehérbor
  • 1 tk liszt
  • 1 tk pirospaprika
  • 1 tk szárított rozmaring (ha van friss, az még jobb)
  • frissen őrölt bors
  • só ízlés szerint

Elkészítése:

A szalonnát felkockázzuk nem túl nagy darabokra. A hagymát és a fokhagymát is apróra vágjuk. Egy lábosba beletesszük az olajat és rádobjuk a kenyérszalonna kockákat. Hagyjuk, hogy kiengedjék a zsírt. Amikor már üvegesek, akkor hozzá esszük a hagymaféléket és megpirítjuk. Mehet rá a pirospaprika, és utána közvetlenül néhány korty víz, nehogy megégjen. Sózzuk, borsozzuk, majd átforgatjuk rajta a húsdarabokat.

Ha már fehéredésig pirultak, akkor ráöntjük a bort, megszórjuk a rozmaringgal és fedő alatt hagyjuk puhulni. Néhányszor megkeverjük menet közben, s ha nagyon elfőné a levét, borral még pótolhatjuk.

Amikor már simán belemegy a villa a combokba, akkor hozzátesszük a negyedekre vágott gombafejeket. Ennek nem kell sok idő, hogy puhuljon.

Közben a tejfölt egy kis vízzel és a liszttel simára keverjük és a szafthoz adjuk. A húsokat egy tányérra szedjük, így jobban és simábban be tudjuk habarni a szaftot. Utána visszakerülnek a combok, forralunk még egyet rajtuk, hogy átjárhassa őket a tejfölös lé.

Megkóstoljuk, s ha valamiből keveset érzünk benne, most lehet pótolni. Míg fő a hús, bőven vab időnk arra, hogy finom kis házi nokedlit szaggassunk hozzá, mert szerintem ez a fogás azzal az igazi.

Jó étvágyat!