Sós piskóta sonka- és tojáskrémmel

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

Sós piskóta:

  • 4 nagyobb tojás
  • 10 dkg liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 tk só
  • 4 ek tej
  • 1 mk őrölt fehér bors

Tojáskrém:

  • 5 nagyobb főtt tojás
  • 1 lila hagyma
  • 1-2 ek tejföl
  • 1 tk dijoni mustár
  • 2 ek zsemlemorzsa
  • őrölt fehér bors

Sonkakrém:

  • 30 dkg sonka
  • 6 dkg vaj
  • 1 lila hagyma
  • 2-3 tk dijoni mustár
  • 2-3 ek tejföl
  • őrölt fehér bors

Bevonó krém:

  • 15 dkg mascarpone
  • 2 dl sűrű tejföl

Elkészítése:

Sós piskóta készítése:

A tojásokat válasszuk ketté. A fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá.

A tojássárgáját a sóval, a borssal és a tejjel keverjük jó habosra. A liszthez adjuk hozzá a sütőport, majd szitáljuk bele a tojássárgás keverékbe. Keverjük simára, majd több részletben adjuk hozzá a kemény tojáshabot és óvatosan forgassuk bele.

Egy kb. 35 x 33 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a tésztát. 160 fokra előmelegített sütőbe téve 10-15 perc alatt süssük készre, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A kihűlt piskótát vágjuk 3 lapra.

Tojáskrém készítése:

A főtt tojásokat és a lila hagymát daraboljuk fel és turmixoljuk össze. Keverjük ki mustárral, tejföllel, sóval és borssal. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát és keverjük krémesre.

Sonkakrém készítése:

A sonkát és a lila hagymát daraboljuk fel és turmixoljuk össze. Keverjük ki mustárral, 2 ek tejföllel, sóval és borssal. A többi tejfölt csak akkor adjuk hozzá, ha szükséges. Krémes állagú legyen, ne legyen túl híg.

Bevonó krém készítése:

A tejfölt tegyük egy szűrőbe és pár órát hagyjuk lecsepegni. Így a fennmaradó rész jó sűrű, krémes lesz. Ezt a sűrű tejfölt keverjük el sóval és a mascarponével.

Összeállítás:

Az egyik piskótalapot megkenjük tojáskrémmel. Ráhelyezzük a második lapot és óvatosan kissé lenyomkodjuk. Megkenjük a sonkakrémmel, rátesszük a harmadik lapot és ezt is kissé lenyomkodjuk.

A megtöltött piskótát kenjük körbe a bevonó krémmel. Hűtőben pihentessük néhány órát, hogy kellően összeálljon és szépen szeletelhessük.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a piskótát, majd úgy kínáljuk.

Tipp:

Érdemes előző nap elkészíteni.