Tiramisu torta

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
8 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább

Hozzávalók:

  • 30 dkg babapiskóta
  • 50 dkg mascarpone
  • kb. 4 ek porcukor
  • 4 dl állati tejszín
  • 1 csomag habfixáló
  • 1 dl főzött feketekávé
  • 0,5 dl tej
  • 0,5 dl rum
  • cukrozatlan holland kakaó

Elkészítése:

A tejszínt kezdjük el felverni, majd adjuk hozzá a habfixálót, és verjük kemény habbá.

A mascarponét a cukorral és a rum felével keverjük ki. (Aki édesebben szereti, tehet még hozzá.) Óvatosan forgassuk össze a felvert tejszínhabbal.

Egy kapcsos tortaforma aljára sütőpapírból karikát vágunk. (Ez kellőképpen összetartja majd a torta alját, ha át akarjuk tenni egy tálcára, ha pedig mégis a forma alján hagyjuk, akkor pont annyi védelmet nyújt, hogy nem karistoljuk össze a késsel.)

A kihűtött feketekávét keverjük össze a tejjel és a maradék rummal. A babapiskótákat mártsuk meg benne egy pillanatra. Ne hagyjuk sokáig állni, mert elázik. Rakjuk ki a forma alját egy sor piskótával.

A piskótára kenjünk egy réteg mascarponés krémet, majd rakjuk ki újra kávéba mártott piskótával, és fedjük be krémmel. (Keveset tegyünk félre a díszítéshez és az oldalára.

A tortaformát tekerjük be fóliába, és legalább 4 órára (vagy egész éjszakára) tegyük hűtőbe.

Egy vékony pengéjű kést futtassunk körbe a torta oldalán, majd csatoljuk le, és emeljük le a karimát. Az oldalát, egyenletesen kenjük be a krémmel. A maradék krémet tegyük habzsákba, és díszítsük ki a torta tetejét, majd szűrőből kakaóport szitálunk rá.