Cukkinis tojáslepény mentás joghurttal

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

Tojáslepény:

  • 20 dkg cukkini
  • 4 nagyobb tojás
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • őrölt színes bors
  • 1 ek olívaolaj

Mentás joghurt:

  • 2 dl natúr joghurt
  • egy csipet őrölt fehér bors
  • 1 mk pirospaprika
  • menta (ízlés szerint)

Elkészítése:

A petrezselymet vágjuk apróra, a cukkinit nagy lyukú reszelőn reszeljük le.

Egy tojást üssünk fel, sózzuk, borsozzuk, és villával verjük fel. Adjuk hozzá a cukkini negyedét, és szórjuk meg petrezselyemmel. Keverjük össze.

Egy serpenyőben hevítsünk kevés olajat. Óvatosan öntsük bele a tojást, és egyenletesen terítsük el. Mérsékelt lángon pár perc alatt süssük meg az egyik oldalát, majd fordítsuk át, és a másik oldalát is süssük pirosra. Tegyük tányérra, és tartsuk melegen. A maradék 3 tojással is ugyanígy járunk el, külön-külön süssük meg mindegyiket.

A joghurtot keverjük el sóval, borssal, pirospaprikával és aprított mentával. Érdemes tálalás előtt legalább fél órával elkészíteni, hogy az ízek összeérjenek.

Tálaláshoz tekerjük fel a lepényeket, majd csurgassuk meg a mentás joghurttal.