Töltött káposzta fülével, farkával

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
120 perc
Mennyiség:
12 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető

Hozzávalók:

  • 2 fej káposzta
  • 60 dkg savanyú apró káposzta
  • 1,5 kg darált hús
  • 1 tojás
  • 2 marék rizs
  • 1 nagyobb fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál pirospaprika
  • 1 kávéskanál só
  • kevés frissen őrölt bors
  • néhány babérlevél
  • 1 evőkanál zsír
  • 1 kg füle, és farka, egyéb csontos hús, és fejhús
  • néhány szál csombor (borsikafű)
  • 1 kávéskanál köménymag
  • 5 evőkanál liszt

Elkészítése:

A fejes káposztáknak a torzsáját kivágjuk, köménymagot szórunk helyére, majd enyhén sós vízben feltesszük főni.

A húsból, a tojásból, a rizsből, az apróra vágott hagymából, a szétnyomott fokhagymából, a pirospaprikából, és a fűszerekből összegyúrjuk a tölteléket, kicsit állni hagyjuk. Én minden esetben megkóstolom a tölteléket, ha szükséges utána ízesítem.

A káposztákat levelekre bontjuk, ereit kivágjuk majd belegöngyöljük a töltelékeket. Nagy méretű fazék aljára csontosabb húsokat teszünk, majd megszórjuk apró káposztával, a levelekből kivágott erekkel, és erre rakjuk körkörösen a töltelékeket.

Amikor a fazékba az összes tölteléket beletettük, tetejét ismét megszórjuk apró káposztával, esetleg csilit, vagy csípős, hegyes zöldpaprikát teszünk rá, a mit a főzés után kivehetünk, tetejére tesszük a csombort, és néhány babérlevelet, annyi vízzel öntjük fel, amennyi éppen teljesen ellepi, és fedő alatt, közepes hőfokon bő 90 percig főzzük.

Zsírból, lisztből rántást készítünk, amit megszórunk paprikával, majd a káposzta főzőlevével temperálunk, csomómentesre elkeverve berántjuk a fazéknyi töltött káposztánkat.

Nagyobb fazekat válasszunk, mert a töltelékek dagadnak főzés közben, így könnyen kifuthat a lé.

Mint a töltött káposztát általában, tejföllel tálaljuk.