Hozzávalók:
A tészta:
A töltelék:
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze egy tálban, utána pedig dagasszuk is pár percet, amíg el nem válik az edény falától. Tegyük félre kelni annyi ideig, amíg elkészülünk a töltelékkel.
Egy kis olívaolajon futtassuk meg a felaprított vöröshagymát és fokhagymát, a csíkokra vágott spenótleveleket. Ízesítsük petrezselyemmel, mentával és citrommal, és addig pároljuk, amíg minden összetevő össze nem esik.
Egy fél paradicsomot vágjunk olyan vékony szeletekre, amennyire csak lehetséges.
Ezután a tésztát osszuk négy egyenlő részre, és egyenként nyújtsuk korong alakúra a darabokat.
Nagy serpenyőben hevítsünk egy evőkanálnyi olajat, tegyük bele az egyik tésztalapot, oszlassuk el rajta a töltelék egyik felét, majd egy másik korong alakú tésztával takarjuk be.
Nyomkodjuk össze a szélét, és alacsony fokozaton, fedő nélkül mindkét oldalán süssük meg a lepényt. 2-3 perc alatt átsülnek az oldalak, a tölteléknek csak melegednie kell. Akkor jó, ha szép, barnás “pírt” kap.
Gazdagíthatjuk ízlés szerint beleolvasztott sajttal is.