Hozzávalók:
Elkészítése:
Az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a paradicsomot nagyobb darabokra felvágjuk.
Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd hozzáadjuk a karikára vágott újhagymát, és elkezdjük párolni. Pár perc után hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, majd óvatosan összekeverjük, ízlés szerint sózzuk, megszórjuk őrölt borssal, és 1-2 percig együtt pároljuk.
Ezután levesszük a tűzről, hozzáadjuk a spenótleveleket és a bazsalikomot, majd összerázogatjuk, hogy a levelek kissé megfonnyadjanak.
Egy jénai tálat alaposan kikenünk vajjal, majd az előpárolt zöldségeket beleöntjük. A ricottából kis halmokat kanalazunk a tetejére.
A tojásokat szintén sózzuk, megszórjuk őrölt borssal, majd villával felverjük. Óvatosan a ricottás zöldségek tetejére öntjük, hogy lehetőleg mindenhova jusson belőle.
Előmelegített sütőbe tesszük, és közepes hőfokon 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. (Én légkeverés, 160 fokon 20 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve kicsit hűlni hagyjuk, majd ízlés szerint felszeletelve tálaljuk.