Hozzávalók:
Elkészítése:
A rizst 2 csésze vízzel és 1 csapott mokkáskanál sóval készre főzzük. A karalábét meghámozzuk, karalábé vájóval kivájjuk úgy, hogy tálka formát kapjunk. A langyos rizst összedogozzuk a darált hússal, a tojással, kevés sóval és borsikafűvel.
Megtöltjük a kivájt karalábékat, a többi masszából gombócokat gyúrunk. Egy lábasba beletesszük a megtöltött karalábékat, beleszórjuk mellé a kivájt darabokat is. Enyhén sózzuk, és 1 liter vizet hozzáöntve, lefedjük. Forrás után beletesszük a többi húsgombócot is, majd takarékon főzzük tovább, amíg megpuhul a karalábé. Ez kb. 30 perc.
Közben kis lábasba öntjük az olajat, ha felforrósodott, hozzáadjuk a kétféle lisztet és kb. 2 evőkanál cukrot. Gyors keveréssel világos rántást készítünk, amit felengedünk egy kevés vízzel. Simára keverve öntjük a főzelékhez, amivel óvatosan keverjük el, nehogy a csupasz húsgombócokat összetörjük. Beleöntjük a balzsamecetet, és ezután már csak 10 percig főzzük takarékon.
A petrezselyem levelét vagdossuk apróra, és tálaláskor szórjuk a főzelékre.
A húst rizs helyett eldolgozhatjuk egy db áztatott, kinyomkodott zsemlével is.