Hozzávalók:
Elkészítése:
A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
A hozzávalókat felkockázzuk, kisebb-nagyobb darabokra vágjuk (ízlés szerint).
A tojásokat feltörjük, sózzuk, borsozzuk, oregánót teszünk bele. Egy serpenyőben (amit később a sütőbe is betehetünk) felforrósítunk kevés olívaolajat, és a fűszerezett tojást erre öntjük. Ne keverjük, hanem a tetejére szórjuk a felkockázott hozzávalókat.
Ha a tojás már kezd elválni a szélén a serpenyőtől, akkor serpenyőstül a sütőbe tesszük addig, amíg a közepe dupla akkorára nem emelkedik (kb. 10-12 perc).
Friss magos zsemlében is nagyon finom egy fokhagymás joghurtos öntettel.