Cékla májas-baconos töltelékkel

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
120 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Cékla májas-baconos töltelékkel

Hozzávalók:

  • 6 cékla
  • 3-4 csirkemáj
  • 5 dkg bacon
  • 1 lila hagyma (kisebb)
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • ételízesítő
  • őrölt fehér bors
  • majoránna
  • szerecsendió
  • gyömbér (őrölt)
  • olaj
  • sajt

Elkészítése:

Lehetőleg egyforma nagyságú céklákat válasszunk, majd jó alaposan megmossuk, és feltesszük főni.

Ha megfőtt (kb. 1 óra), kiszedjük a vízből, és teljesen kihűtjük, majd megpucoljuk, és a belsejébe mélyedés vájunk. (Óvatosan kell bánni vele, mert könnyen elreped. Én mokkás kanállal vájtam ki.)
Ameddig a cékla fő, el lehet készíteni a tölteléket.

A csirkemájat, a lila hagymát és a bacont felkockázzuk.
Egy serpenyőben elkezdjük pirítani a bacont. Ha már kezd színt kapni, hozzáadjuk a hagymát, majd vékonyan beleszeleteljük a fokhagymát is.
Amikor kellően megpárolódott, hozzáadjuk a feldarabolt csirkemájat, és ízlés szerint fűszerezzük.
Pár perc alatt, többször átkeverve készre sütjük. Ezután a tölteléket belekanalazzuk a céklába.

Egy tepsibe kevés olajat öntünk, majd egymás mellé helyezzük a megtöltött céklákat.
Megszórjuk egy pici őrölt gyömbérrel, és egy pici őrölt borssal, majd megspricceljük olajjal.

Előmelegített sütőben, magasabb hőfokon kb. 30 percig sütjük. (Én légkeverés 180 fokon sütöttem.)

A sütési idő vége előtt kivesszük a sütőből, reszelt sajttal megszórjuk, és visszahelyezve addig sütjük, míg a sajt ráolvad.

Melegen tálaljuk. Nagyon kiadós és laktató.