Hozzávalók:
Krémsajtos réteg:
Málnás réteg:
Elkészítése:
Daráljuk le a kekszet, majd keverjük össze a vaníliás cukorral és a forráspontig hevített vajjal. Ezután kanalazzuk bele a poharakba, majd az ujjainkkal jól nyomkodjuk bele. Tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen. (Közben el lehet készíteni a krémsajtos keveréket.)
A mascarponét keverjük simára a tejjel, a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd melegítsük forráspontig. Közben többször keverjük meg.
Amikor elkezd forrni, vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett adjuk hozzá a porzselatint, és kézi habverővel keverjük simára. Hagyjuk langyosra hűlni.
Vegyük ki a hűtőből a poharakat, majd kanalazzuk a megdermedt kekszes alapra a langyosra hűlt, krémsajtos-zselatinos keveréket.
Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen. (Közben el lehet készíteni a málnás keveréket.)
A málnát tegyük fel főni a vízzel, a vaníliás cukorral, ízlés szerinti mennyiségű porcukorra, fahéjjal, és reszelt narancshéjjal (a narancshéj el is hagyható). Főzzük kb. 5 percig, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele.
Ezután tegyük vissza a málnapépet a tűzre, majd forraljuk fel, de közben kevergessük. Amikor már elkezd forrni, vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett adjuk hozzá a porzselatint, és kézi habverővel keverjük simára. Ezután hagyjuk langyosra hűlni.
Vegyük ki a hűtőből a poharakat, majd a megdermedt krémsajtos rétegre kanalazzuk rá a málnás réteget.
Tegyük vissza újra a hűtőbe, és hagyjuk hogy teljesen megdermedjen.
Közvetlenül a tálalás előtt vegyük csak ki a hűtőből, majd a tetejét díszítsük málnaszemekkel.