Salátaleves húsgombóccal

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
90 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Salátaleves húsgombóccal

Hozzávalók:

  • 1 kisebb fej saláta
  • 1 vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg darált hús (sertés comb)
  • 1 tojás
  • 2-3 ek zsemlemorzsa
  • 1 húsleveskocka
  • őrölt fehér bors
  • szerecsendió
  • 2 dl tejföl
  • 1 tk liszt
  • 2-3 ek olaj
  • víz

Elkészítése:

A salátát szedjük leveleire, majd alaposan mossuk meg. Ízlés szerint tépkedjük a leveleket kisebb darabokra.
A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra.

A darált húst tegyük egy tálba, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, szerecsendióval, majd adjuk hozzá az egész tojást és a zsemlemorzsát. Ezután jó alaposan gyúrjuk össze, majd vizes kézzel formázzunk a masszából diónyi nagyságú gombócokat.

Egy edényben kezdjük el felhevíteni az olajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, majd pár pillanat után a kisebb darabokra csipkedett salátaleveleket is. Alaposan keverjük össze, és addig pároljuk, amíg a saláta kicsit összeesik.
Ekkor öntsük fel vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, tegyük bele a húsleveskockát, és az előzőleg elkészített húsgombócokat.

Hagyjuk, hogy felforrjon, majd a hőfokot mérsékelve főzzük a gombócokat puhára.

A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy kevés levessel. Ezután állandó keverés mellett csorgassuk bele a forrásban lévő levesbe. Óvatosan keverjük össze, majd forraljuk ki, és pár percig még szép lassan főzzük tovább.

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk hozzá sajttal megszórt, pirított kiflit.