Hozzávalók:
Tészta:
Párizsikrém:
Díszítés:
Bevonat:
Elkészítése:
A tészta hozzávalóiból a szokásos módon kikeverjük a piskótatésztát. Egy 24 cm átmérőjű formát kivajazunk és lisztezünk, majd a masszát belesimítjuk. 160 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük. A teljesen kihűlt piskótát 3 lapba vágjuk.
A krémet előző nap készítjük el. A tejszínben elkeverjük a cukrot, majd feltesszük a tűzre, amint a cukor elolvadt hozzáadunk 20 dkg margarint és 7-12 percig melegítjük. Levesszük a tűzről és hozzáadjuk a kakaóport és habverővel csomómentesre keverjük. Másnapig hűtőbe tesszük. Másnap kivesszük, 15 percig állni hagyjuk szobahőmérsékleten, majd robotgéppel alaposan kihabosítjuk. Hozzáadunk 5 dkg puha margarint és 5 dkg olvasztott csokit és így is jól elkeverjük.
A lapokat bevonjuk a krém 3/4-ed részével, a maradékkal pedig az oldalát vonjuk be valamint keveset félreteszünk a díszítéshez. tetejét olvasztott csokival vonjuk be, majd a krémből körben a szélére habrózsákat nyomunk és ízlés szerint díszítjük. Fogyasztásig hűtőbe tesszük.