Hozzávalók:
A piskótához:
A krémhez:
A babapiskóta áztatáshoz:
A tetejére:
Elkészítése:
Előmelegítem a sütőt 170 fokra. Kivajazok és kilisztezek egy 24 cm-es tortaformát.
A tojásokat szétválasztom, a sárgáját kikeverem a porcukorral, majd hozzáadom a vizet és a lisztet és csomómentesre keverem.
A tojások fehérjéből kemény habot verek és óvatosan beleforgatom a sárgájás masszába.
A masszát beleöntöm a formába, kicsit megkocogtatom, a tetejét elsimítom és sütőbe teszem. 25-30 perc alatt készre sütöm.
Ha megsült kihűtöm, majd félbe vágom és mindkét rész belső felét meglocsolom kb. 1 dl fekete kávéval.
A krémhez a tejszínt felverem, a mascarponét és a porcukrot kikeverem és a tejszínhez óvatosan hozzákeverem. Az egyik lapot torta tálra helyezem, a kávés felét megkenem a krém 1 harmadával.
A maradék kávét elkeverem a rummal és tejjel.
A kávéba mártom a babapiskótákat és enyhén belenyomva a krémre sorakoztatom őket, rájuk kenem a krém második harmadát.
Erre borítom a másik piskóta lapot, kicsit megnyomkodom és bekenem a maradék krémmel a tetejét és oldalát is, majd kakaóporral megszórom.
Pár órára hűtőbe teszem.