Pásztortarhonya

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
80 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Pásztortarhonya

Hozzávalók:

  • 1/2 kg sertéslapocka
  • 40 dkg házi tarhonya
  • 10 dkg húsos szalonna
  • fél szál házikolbász
  • 4 krumpli
  • 1 nagy fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • 1 tk őrölt pirospaprika
  • kevés őrölt kömény
  • frissen őrölt bors
  • 1 kk zsír
  • ízlés szerint csípős paprika
  • 1 kis pohár fehérbor

Elkészítése:

A húst megmossuk, felkockázzuk. A szalonnát és a hagymát is feldaraboljuk. Kevés zsíron elkezdjük pirítani a szalonnát, majd mikor kiengedi, hozzáadjuk a hagymát. A hagymát addig pároljuk, míg üveges lesz. Ekkor belekerül a kockázott hús is. Időnként megkeverve, a hús fehéredéséig együtt pirítjuk őket. Beleöntjük a bort, és jól megkeverjük.

Hozzátesszük a nagyon apróra darabolt paradicsomot, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk őrölt pirospaprikával, valamint a csípős paprikát is hozzátesszük. Fedő alatt készre főzzük a pörköltalapot.

Vízzel kicsit jobban felöntjük, mert a hozzákerülő tarhonya és a krumpli is fel fog venni a léből elég sokat. A tarhonya is belekerül. Elkeverjük, majd a közben megpucolt, felkockázott krumplit és a zöldpaprikát is hozzátesszük. Ha kell, a vizet pótoljuk.

Rányomjuk a fokhagymát is, majd fedő alatt időnként óvatosan megkeverve, kicsit később a karikázott kolbászt is hozzáadva készre főzzük. Megkóstoljuk, és ha kell, utána ízesítjük.

Tipp:

Házi, reszelt tarhonyával az igazi.