Hozzávalók:
Elkészítése:
A babot beáztattam, majd néhány babérlevéllel, sós vízben készre főztem. Ezalatt előkészítettem a többi hozzávalót. A csülköt apró kockákra vágtam, (lehet másféle húst is használni) a hagymát félkarikákra vágtam, a fokhagymát kés lapjával megnyomtam, felaprítottam.
Mikor a bab megfőtt leszűrtem, és közben a hagymát megpároltam kevés zsíron. Megsóztam, hozzáadtam a köménymagot, és kevés pirítás után felöntöttem kevés borral. Belekerült a kockázott hús, és addig pirítottam, míg kifehéredett. Annyi vízzel felöntöttem, hogy éppen ellepje, és pörkölt alapot készítettem belőle. Beletettem a paradicsomszószt is.
Mikor már a hús majdnem megfőtt, belekerült a káposzta is, amivel húsz percig együtt főztem. (ha túl savanyúnak találjuk a káposztát, mossuk át, akár többször is!) Megborsoztam, beletettem az apróra vágott csilit, és az apróra vágott fokhagymát is. Ekkor jött hozzá a főtt bab is, és fedő alatt hagytam, hogy összefőjenek az ízek.
Mikor majdnem készen volt, az őrölt paprikát is hozzákevertem, és ismét összeforraltam. jelen esetben, a paprika csak az étel színe miatt került hozzá, az ízén csak keveset finomított. Mindenképpen javaslom a többszöri kóstolást! Minden hozzávaló új ízt ad torosunknak, és a végeredmény egy igen finom, pikáns étel.