Póréhagymás-tejszínes hús

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Póréhagymás-tejszínes hús

Hozzávalók:

  • 30 dkg sertéscomb
  • 1 kisebb póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1,5 dl fehérbor
  • őrölt fehér bors
  • szerecsendió
  • kakukkfű
  • 1 db húsleveskocka
  • 2 tk kukoricaliszt
  • 2 dl tejszín
  • 3 dkg margarin
  • 2 ek olívaolaj

Elkészítése:

A sertéscombot vágjuk fel vékony csíkokra. A póréhagymát vágjuk fel kicsit vastagabb szeletekre. A fokhagymát vágjuk fel apróra.

A wokba hevítsük fel a margarint és az olívaolajat, majd adjuk hozzá a vékony csíkokra vágott húst. Pár perc alatt kicsit pirítsuk le, és adjuk hozzá a felszeletelt pórét, majd az apróra felvágott fokhagymát. Néha megkeverve pároljuk addig, hogy a hagyma kissé összeessen. Ezután ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel, morzsoljuk rá a leveskockát, végül pedig öntsük fel a borral.

Ezután forraljuk ki, majd a hőfokot mérsékelve, a wok tetejét félig lefedve, pároljuk puhára a húst. (figyeljünk közben nehogy a hagyma szétfőjön)

Amikor a hús teljesen megpuhult, és szinte a szaftjára sült, akkor szórjuk meg a kukoricaliszttel, majd óvatosan keverjük össze. Ezután öntsük fel a tejszínnel, majd forraljuk ki, és főzzük pár percig hogy kissé besűrűsödjön a szaft.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én rizst főztem és azzal kínáltam.