Céklás-burgonyás halpogácsa

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Céklás-burgonyás halpogácsa

Hozzávalók 6-8 db-hoz:

  • 15 dkg főtt cékla
  • 25 dkg főtt krumpli
  • 1/2 lila hagyma
  • 1 db tonhalkonzerv (150 gramm)
  • őrölt fehér bors
  • zsemlemorzsa
  • olívaolaj

Elkészítése:

A főtt céklát és a burgonyát törjük össze egy villával. A lila hagymát vágjuk fel nagyon apróra. A tonhalkonzervet öntsük bele egy szűrőbe és csepegtessük alaposan le.

Ezután tegyük bele egy tálba a az összetört céklát és burgonyát, majd adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, és a lecsepegtetett tonhalat. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd gyúrjuk össze a masszát.

Vizes kézzel formázzunk a masszából pogácsákat, majd óvatosan forgassuk bele a zsemlemorzsába.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg olívaolajjal. Ezután helyezzük rá, egymástól kicsit távolabb a halpogácsákat, majd szintén spricceljük le olívaolajjal mindegyiket.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 150 fokon sütöttem)

Tálaláskor ízlés szerint salátát kínáljunk a halpogácsákhoz. Én csemege uborkával kínáltam.