Töltött kelkáposzta tekercs

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
120 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Töltött kelkáposzta tekercs

Hozzávalók:
Hozzávalók 6 tekercshez:

  • 6-8 db nagy kelkáposztalevél
  • 15-20 dkg darált hús
  • 5 dkg rizs
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • szerecsendió
  • majoránna
  • 2 dl tejföl
  • 10 dkg sajt
  • 5 dkg vaj
  • 2 ek olívaolaj

Elkészítése:

A káposztaleveleket enyhén sós vízben, pár perc (kb.4-5) alatt főzzük félpuhára. Ezután öntsük le róla a főzővizet, majd hideg vízzel öblítsük le a leveleket. Végül óvatosan, egyesével szedjük ki a vízből és csepegtessük le alaposan, majd kiterítve tegyük egy tálcára a leveleket.

A rizst enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le, és tegyük félre.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, és kezdjük el párolni az olívaolajon. Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd a darált húst is. Kevergetve pirítsuk fehéredésig a húst, majd sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel. Végül néha megkeverve süssük zsírjára.

Ezután az elősütött húst keverjük össze az előzőleg puhára főzött rizzsel.

Terítsünk ki egy káposztalevelet, majd tegyünk a közepére a darált húsos keverékből. Ezután hajtsuk rá a két szélét, majd szorosan tekerjük fel. (minden levéllel így járjunk el)

Egy sütőformát kenjünk ki vastagon a vajjal, majd helyezzük bele egymásmellé a megtöltött káposztaleveleket. Ezután locsoljuk meg a tejföllel, majd reszeljük rá a sajtot.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-40 perc alatt süssük szép pirosra.

Tálalás előtt hagyjuk egy kicsit hűlni, majd helyezzük a tányérokra a tekercseket, és úgy kínáljuk.