Fasírtos-tojásos göngyölt karaj

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
180 perc
Mennyiség:
5 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább
Fasírtos-tojásos göngyölt karaj

Hozzávalók:
Fasírt töltelékhez:

  • 25 dkg darált sertéshús
  • 1 egész nyers tojás
  • 0,5 kk só
  • 1 nagy csipet bors
  • 1 kk házi fokhagymakrém (esetleg 2-3 gerezd fokhagyma)
  • 2 púpos ek zsemlemorzsa

Töltelékhez továbbá:

  • 3 közepes tojás keményre főzve
  • 1 csokor friss petrezselyemlevél

Továbbá:

  • 1 kb. 20 cm-es sertéskaraj egyben
  • bors
  • 2 ek zsír
  • 1 dl víz
  • 1 nagy fej vöröshagyma

Elkészítése:

A karaj darabot alaposan megmossuk és a hosszabbik oldalánál fogva oldalról bevágjuk, de nem vágjuk át teljesen, majd szétnyitjuk, mint egy könyvet.

Elég vastag még hozzá, hogy ezt a műveletet megismételjük, de most a rövidebb oldalánál vágjuk be, hogy maradjon kb. 1,5-2 cm-es rész, amit nem vágunk át teljesen. Ezt is szétnyitjuk.

Szépen kiklopfoljuk, de óvatosan, hogy a hús ne szakadjon át. Lesz egy hosszú, de viszonylag keskeny darab hús.

Meghintjük sóval, borssal és addig hagyjuk állni, míg a töltelék elkészül.

A tojásokat keményre főzzük, a héjukat eltávolítjuk, hagyjuk kihűlni. A fasírt töltelékhez a húst egy tálba öntjük, hozzáadjuk a nyers tojást, a zsemlemorzsát és a fűszereket, jól összedolgozzuk. A megmosott, lecsöpögtetett petrezselyemlevelet egész apróra vágjuk.

A kiterített karajszeletre simítjuk a fasírt tölteléket, egy kanál domború oldalával egyenletesen elkenjük rajta. A kemény tojásokat a reszelő nagy lyukán ráreszeljük, majd megszórjuk a petrezselyemlevéllel. Az egyik hosszabbik oldaláról kezdve szorosan feltekerjük. (Nos, ez nálunk 4 kezes művelet volt, Párom segített a göngyölítésben.) Egy hosszabb zsineggel szorosan átkötözzük.

Egy nagyobb tepsit kikenünk zsírral, belefektetjük a töltött karajt, az illesztés részt alulra fordítva, majd még ott is megszórjuk sóval, borssal. Egy nagyobb fej, megtisztított vöröshagymát mellé karikázunk, öntünk hozzá kb. 1 dl vizet.
Hideg sütőbe kezdve, fedő/alufólia alatt addig sütjük 200 fokon hőlégkeveréssel, míg a villát már könnyedén a húsba tudjuk szúrni. (Nálam ez kb. 100 perc volt, de sütő- és húsfüggő is a puhulása.)
Majd a fedő/alufólia eltávolítása után, a hőmérsékletet csökkentve 180 fokra addig sütjük, míg szép barna színt nem kap, közben párszor meglocsoljuk a szaftjával, hogy ne száradjon nagyon ki a külseje.
(Ez a sütési fázis nálam 20 perc volt.)

Majd a tepsiből kiemelve, hagyjuk hűlni, a zsineget levágjuk róla és egy éles késsel felszeleteljük.

Krumplipürével, savanyúsággal kínáljuk.

Tipp:

Vásároltunk egy kisebb darab karajt, amit még nem tudtam, hogy mire is fogok felhasználni. Aztán jött az ötlet, hogy megpróbálkozok a szétvágásával, a megtöltésével.
Azt hiszem sikeres lett, remek vasárnapi fogás, de szerintem megállja a helyét az ünnepi, karácsonyi asztalon is, sőt még hidegtálakra is kiváló lehet. Akár előző este is megsüthető és vendégvárónak is szépen tálalható étel.
Nekem hidegen, amikor teljesen kihűlt, ízlett a legjobban.
Biztos vagyok benne, hogy máskor is készítem majd, esetleg a tölteléket változtatom.

További képek megtekinthetők a blogon.