Hozzávalók:
Elkészítése:
Az újhagymát megmossuk, majd felkarikázzuk. A paprikát is megtisztítjuk és felszeleteljük, a medvehagymát megmossuk, leszárítjuk és vékony csíkokra vágjuk.
Tésztafőző edényben, enyhén sós, lobogó vízben kifőzzük a tésztát. Míg a tészta megfő, addig elkészítjük a zöldséges, tonhalas ragut.
A tonhalról leöntjük az olajat, majd egy nagyobb serpenyőbe teszünk belőle 2-3 evőkanálnyit, rádobjuk a karikára vágott újhagymát, kissé megpirítjuk, majd hozzáadjuk a paprikát és a kukoricát is.
Ezeket is átforgatjuk és hagyjuk néhány percig sülni, majd hozzáadjuk a tonhalat, amit kissé szét aprítunk a serpenyőben. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük a főzőtejszínnel.
Néhány percig összeforraljuk, majd a aprított medvehagymát is hozzáadjuk és közvetlenül a vízből, hozzászedjük a spagetti tésztát. Jól összeforgatjuk.
Tálaláskor a tetejét megszórjuk még egy kevés, vékonyra vágott medvehagymával. Megszórhatjuk egy kevés, reszelt sajttal is.
Ez a rendkívül gyorsan (15 perc) és egyszerűen elkészíthető, tavaszi étel, gyönyörű, üde színeivel, igazi szemet gyönyörködtető, vitamindús finomság.