Tojásos-napraforgókrémmel töltött paradicsom

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább
Tojásos-napraforgókrémmel töltött paradicsom

Hozzávalók:

  • 4-5 db paradicsom
  • 3-4 ek Donum Terrae naprforgókrém
  • 15 dkg mascarpone
  • 2 db főtt tojás
  • snidling (ízlés szerint)
  • 1/2 citrom leve
  • őrölt fehér bors

Elkészítése:

A paradicsomok kalapját vágjuk le, majd egy kanál segítségével távolítsuk el a magokat. Ezután a kivájt paradicsomot fordítsuk rá egy tányérra, hogy a belsejében visszamaradt lé kifolyjon belelő.

A tojásokat főzzük keményre, majd hideg vízbe hűtsük ki. Ezután pucoljuk meg, majd a sárgáját villával törjük össze, a fehérjét pedig vágjuk fel kisebb kockákra.

A napraforgókrémet keverjük össze a mascarponéval, ízlés szerint sóval, őrölt borssal, az apróra vágott snidlinggel, az előzőleg villával összetört tojássárgával, és a citromlével. (közben többször kóstoljuk meg, és ízlés szerint fűszerezzük, ha még szükséges)

Ezután a simára kevert, és ízlés szerint fűszerezett krémhez, keverjük hozzá az összevágott tojásfehérjét.

Végül a paradicsomokat töltsük meg az elkészült krémmel, helyezzük rá a levágott paradicsomkalapot, majd tálalásig helyezzük be a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.

Tálalhatjuk előételként, vagy ízlés szerint reggelire.