Polentaágyon sült csirkecomb

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
80 perc
Mennyiség:
8 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Polentaágyon sült csirkecomb

Hozzávalók:

  • 8 csirke felső comb
  • 10 dkg füstölt bacon
  • 1 fej vöröshagyma
  • 30 dkg kukorica dara
  • 2 l víz
  • 25 dkg túró
  • bors
  • olaj
  • tejföl

Elkészítése:

Elkészítjük a polentát. A 2 l vizet sózzuk és feltesszük főni. Amikor felforrt, folyamatosan kavargatva adagoljuk bele a kukorica darát és addig főzzük, míg teljesen bedagad, illetve megpuhul.
Hagyjuk hűlni. Amikor már nem forró, alaposan eldolgozzuk benne a túrót és ha szükséges, sózzuk még. A csirkecombokról lehúzzuk a bőrt és kicsontozzuk. Kevés sóval, borssal bedörzsöljük, kissé kiklopfoljuk. Kevés olajon a húst elősütjük.

A hagymát és a szalonnát kockára vágjuk. Abban a serpenyőben, amiben a húst elősütöttük, addig sütjük őket, míg a hagyma megpárolódik.
Egy tepsit kevés olajjal kikenünk, belesimítjuk a túrós polentát, rárakjuk a húst és az egészre rákanalazzuk a szalonnás hagymát. Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a hús szépen megpirul.
Tálaláskor tejföllel meglocsoljuk.