Hozzávalók:
Elkészítése: Vágjuk le a paradicsomok kalapját és kaparjuk ki a belsejüket. Majd sózzuk meg a paradicsom belsejét .
Töltelék:
A kikapart paradicsom belsőt összetörjük és az egy harmadát összekeverjük egy csipet sóval, egy késhegynyi borssal, az apróra vágott petrezselyem zölddel, az apróra vágott vereshagymával, az összezúzott fokhagymával, 1 egész tojással, a húskonzervvel, a szelet kenyér belével és a zsemlemorzsával.
Ezt a tölteléket rakjuk a kikapart paradicsomba, amelyből kiöntöttük a sótól keletkezett levet. Mielőtt feltennénk, a kalapot a tetejére pici margarint teszünk a tetejére. Kimargarinozott vagy kivajazott (ízlés szerint) tepsibe tesszük és kb. 15 percig sütjük.
Közben egy fél csomag kagyló tésztát sós vízben kifőzzük.
A maradék paradicsom belsőt összekeverjük bazsalikommal és oregaoval és egy csipet sóval.
Amikor a sütőben lévő paradicsomunk kalapja kezd ráncosodni (kb. 13-15 perc), kivesszük a sütőből és hozzáadjuk a kifőzött kagyló tésztát. A paradicsom belét a tetejére öntjük és margarin darabokkal megszórjuk. Majd újra a sütőbe tesszük addig, míg a tészta teje kissé megpirul. (kb. 10-15 perc sütőtől függően)