Grincs sütigolyó

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
6 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább
Grincs sütigolyó

Hozzávalók egy 23 cm-es tortaformához:
Tészta:

  • 6 egész tojás
  • 6 evőkanál kristálycukor
  • 6 evőkanál finomliszt
  • csipet só

Krémhez:

  • 250 g mascarpone
  • ízlés szerint porcukor
  • ízlés szerint puncsaroma

Díszítéshez:

  • zöld csokipasztilla
  • színes szórócukorkák

Elkészítése:

Válasszuk szét a tojásokat.

A tojások sárgáját keverjük habosra (fehéredésig) a cukorral. Verjük fel a tojások fehérjét kemény habbá egy csipet sóval, majd a habot apránként adjuk hozzá a tojások sárgájához és óvatosan forgassuk össze.

Végül óvatosan forgassuk hozzá a lisztet, hogy a hab ne törjön össze.

Sütőpapírral bélelt tortaformába öntsük bele a tésztát, majd 175 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

Egy tálban a mascarponét és a porcukrot keverjük jól össze, majd tetszés szerint tegyünk bele puncsaromát.

A piskótát morzsoljuk össze és keverjük bele a mascarponés krémet. Egy jól formázható masszát kell kapnunk.

A masszából formáljunk diónyi nagyságú golyókat, helyezzük sütőpapírra és mindegyikbe szúrjunk egy-egy fogpiszkálót (ez a csokiba mártáskor könnyíti meg a dolgunkat) és tegyük hűtőbe kb 2 órára.

A csokoládé pasztillát helyezzük egy tálba és olvasszuk fel. Addig ismételjük a folyamatot míg nem olvad meg a csokoládé.

Mindegyik golyót mártsuk bele az olvasztott csokiba a tál felett kicsit megforgatva, hogy a felesleg le tudjon csepegni. Helyezzük sütőpapírra, ekkor a fogpiszkálót kihúzhatjuk belőlük és szórócukorral díszítjük.

1-2 órára visszatesszük a hűtőbe, amíg a csoki meg nem dermed.

Tipp:

Zöld csokipasztilla helyett: kb 200-300 g fehércsokoládé, 1 tk olaj és zöld ételfesték keveréke használható.